-Nem ismersz teljesen, Philip.
-Nem is akarlak.
-Miért?
-Mert amit már ismersz, az unalmas John.

-Irigy vagyok arra, aki ma boldog.
-Philip, te mindig irigy vagy.
-Igen, de ma különösképp.
John, nincs tévém, ajándékot sem kapok, ráadásul tök egyedül vagyok.
-Mit tehetnék érted?
-Halászlé, egy tévé, meg akkor legyen egy olyasvalaki, akihez hozzábújhatok. Na meg egy űrhajó.
Amúgy semmit, neked azért boldog Karácsonyt!
-Űrhajó?! Minek az?
-Nem tudom, jól hangzott. Megyek leülök a nemlétező tévém elé, filmezni.

-Philip nekem senki ne mondja, hogy a pénz nem boldogít!
Most voltam egy nagyon jó és drága helyen vacsorázni, és nagyon boldog vagyok.
-Igazad van John, tényleg.
-MI? Te sosem adsz nekem igazat, mi történt? Beteg vagy?
-Nem, tényleg igazad van, bár…
-Na ez az, nem vagy beteg. Megnyugodtam. Hallgatlak.
-Szóval, a pénz boldogít, de kell egy határt húzni, nem kell girbegörbe, mint az országoknak, de biztosnak kell lennie. Például, igaz dolgokat nem tudsz venni rajta.
-Miért ne tudnék?
-Igaz szerelmet és legfőképp igaz barátot, de még igaz családot se.
-Minek az, mikor annyi pénzem van, hogy bármit megkaphatok?
-Na látod ez az. Majd mikor odáig eljutsz, rájössz, hogy az igaz nélkül milyen magányos is vagy, és ekkor fogod azt mondani: ” A pénz nem boldogít”. 

-Végleg feladtam.
-Nem is várok már más kijelentéseket tőled Philip.
-Tényleg, John elég volt. Minden zavaró és mindenem veszik el.
-Hát jó, néha én is elveszítem a kulcsomat, egy két pénzérmét, igazolványomat. 
-DE ÉN MINDENKIT ÉS AZ ÉLETEMET VESZTEM EL JOHN, NEM HOLMI TÁRGYAKAT!
-Ezek a tárgyak igenis fontosak.

-Nem érted, igaz?
-Dehogynem, azért sírsz és vagy ideges, mert elveszted a dolgaid, pedig amit elvesztesz még létezik, csak épp nincs nálad. Szerezd vissza hát Őket!
-De hogyan?
Hát hogyan lesz meg a kulcsod? Gondolkozol, hol is raktad le.
Gondolkozz hát, hol is rontottad el Philip, vagy hol rontották el. 

-Olyan rég láttam.
-És akkor mi van, Philip?
-Neked még soha nem hiányzott senki, John?
-Attól, hogy hiányzik valaki, még nem kell művészien sopánkodni.
-Művészien? Tudod te mi az a művészet?
-Igazad van nem tudom, de te tudod, Philip?
-Tegnap óta, annyit gondolkodtam ezen én is, és tudod mi az?
-Nyögd már ki, előbb mondtam, hogy nem tudom!
-Az érzéseid és gondolataid, mások számára fizikális formában való megmutatása. Mint például hang és kép. Na ez művészet. Festők, fotósok, zenészek.
-És te, ezzel a művészi szomorúságoddal.
-Jól van John, mennem kell, jó éjt!
(hátat fordítva, mormolva)Nekem Ő most akkor is hiányzik.
-Nem értem mit beszélsz, Philip.
-Csak művészien sopánkodom John, csak művészien sopánkodom.

-John, ismerem ezt a verset…
-Azt sem tudod mit akarok kihozni belőle.
-Hát a folytatást, nem?
-De nem a versét.
-Hallgatom
-Este van, este van, Philip veled megint valami van.
-Ne ízetlenkedj, mi lenne?
-Jajj jajj, ne játszd nekem, csillog a szemed mint a discogömb. 
-Csak kipihent vagyok.
-Én meg egy majom, nem? Valaki megint van a szemedben, nyögd ki, ki az?
-Hihetetlen vagy. Ennyire?
-Ennyire.
-Nem mondhatom el.
-Tudom Philip, tudom, de azért majd mutass be neki.
-Nem tudom miről beszélsz John.
-Nem tudom miért hazudsz Philip, nem tudom. 

-Kérlek, most az egyszer kérj bocsánatot és alázkodj meg!
-John, nem fogok.
-Na látod erre gondoltam mikor azt mondtam, nem tudsz felnőttként viselkedni.
-A felnőttségnek semmi köze a megalázkodáshoz, vagy ha igen, akkor köszönöm, de én nem akarok felnőtt lenni…

-Milyen szép idő van. Megy le a nap, a sör is hideg, csiklandozza torkomat a Marlboro.
-Te most tudsz ilyenekre gondolni John?! Sokkal nagyobb bajunk is van.
-Bajunk? Esetleg Neked. Én nem szenvedek a szívem miatt.
-Mindig rá kell, hogy jöjjek Te mennyire “jó” barátom vagy. Nem is értem mit keresünk mi együtt.
-Nem keresünk mi semmit, csupán szükséged van rám. Én Te vagyok, Te meg Én. Csak Én próbállak a józan gondolatok irányába terelni, míg Te, túlságosan szívre hagyatkozó vagy.
-Az Neked józan gondolat, hogy felejtsem el??
-Igen.
-Te nem is hallgatsz a szívedre?
-Nem.
-John, Te hogy tudsz így élni?
-Hát így, mint látod. Philip Te még mindig…
-Jó, jó csönd! Tudom. Inkább legyek, az mint hogy ilyen halott, mint Te!
-Mint látod, mozgok, úgyhogy állításod hamis.

-Hát ez az, csak mozogsz… 

-miért nem alszol?

-Jár az agyam.
Az a kék szem, szőkésbarna haj. *sóhaj*

-Psszt. 
Várj, valami kattog, lehet, hogy bomba. 

-Megyek csinálom a biciklim, addig sem agyalok.
-Még mindig, Philip?
-Te is.
-Micsoda?
-Hülye kérdésre, hülye válasz.
-Látom, a humorod még nem veszett el.
-Nem jössz segíteni?
-Minek? Hogy hallgassam végtelen sóhajtozásod.
-Jó barát vagy John, mint ne mondjak.
-Tudod, hogy csak lefoglalnám gondolataidat.
Ha egyedül vagy, tudsz koncentrálni a biciklire.
-Jól van. De biztos nem jössz?
-Philip. Néha egyedül kell lennünk, hogy azt érezzük, nem vagyunk egyedül.

-Te tudtad, hogy a felhők mozognak?
-A Föld mozog, a felhők egyhelyben vannak.
-Ja értem.
-Akkor a madarak is csak lebegnek?
-Nem, Ők máshogy vannak, élnek.
-Miért, a felhők halottak?