Öreg korunkra

Ha egyszer mi is öregek leszünk,
akkor taníthatsz majd főzni
Krumplit pucolva a konyhában mondhatjuk,
hogy annyi Mindent megéltünk,
mégsem mondom azt, hogy
elszálltunk magunktól
Tanultunk már eleget,
hogy a nagyszülők szavából

Kivegyük ami tényleg fontos
mint a legjobb vetítésből
Aztán órákon áthallgatnánk,
hogy milyen jó volt régről
Az életük,
Amit megéltünk már többször is szavaikból
Ők mégis úgy mesélik mintha ezt látnák tegnapról
de a múltheti újságról már fogalmuk sincsen meg
A tegnapi műsorból is az 5 évig szereplő sztárvendég marad meg

Akkor is így szeretjük Mi Őket

Egyszer szeretnék majd Veled
Hatvannégy évesnek lenni
Én mutatnám hol tudsz
olcsón villanykörtét venni 
Te fognád a létrát
míg én cserélném az izzót 
Homlokodra adnék csókot 
köszönnéd, hogy jó volt 

kivennénk, ami tényleg fontos, 
mint a legjobb vetítésből
Aztán órákon át hallgatnák,
hogy milyen jó volt régről
az életünk, 
Amit megéltünk már többször is szavaikból  
Mi mégis úgy meséljük minta ezt látnánk tegnapról
De a múltheti újságból már fogalmunk sincsen meg
A tegnapi műsorból is az 5 évig szereplő sztárvendég marad meg

Akkor is így szeretjük Mi egymást


5 notes
  1. nemesati reblogged this from nemesati and added:
    A dallam rátalált a szövegre, így kész és teljes az egész.
  2. nemesati posted this